Legördült a gyártósorról a százmilliomodik Honda Super Cub

Elkészült a százmilliomodik Honda Super Cub – jelentette be Takahiro Hachigo, a Honda elnök-vezérigazgatója, a hihetetlen darabszám elérésnek alkalmából rendezett ünnepségen. Az összejövetelnek stílszerűen a kumamotói üzemegység adott otthont, ahol nagy számban gyártották és napjainkban gyártják is a Super Cub modellcsalád tagjait.

A típus első generációjának tömeggyártása 1958 augusztusában, a Tokiótól északra található, yamatói komplexumban indult. Kiváló képességeit ismerve nem volt nehéz megjósolni, hogy népszerű lesz a vásárlók körében, arra azonban a gyáriak sem számítottak, hogy ilyen elsöprő sikert arat majd. Az egyedülálló strapabíróságáról és hatékonyságáról ismert első változat 50 köbcentis, négyütemű erőforrással lépett színre és számos egyedülálló megoldással kényeztette tulajdonosait. Ilyen volt az – alul elvezetett váznak köszönhető – széles, „átjárható” padló, a kuplungkar nélküli, röpsúlyos tengelykapcsoló és a cudar időben is védelmező, jókora első idomzat.

Bár a Super Cub az elmúlt évtizedekben számtalan modellfrissítésen esett át, alapvető koncepciója mit sem változott, stílusa pedig máig ellenállhatatlan. Ezt bizonyítja, hogy 2014-ben a Super Cub lett az első jármű, ami háromdimenziós védjegyoltalmat kapott a szigetországban.

Jelenleg 15 állam 16 gyárában készít Super Cubokat a Honda, és 160 országban értékesíti az ikonikus modellcsaládot.

Takahiro Hachigo, a Honda Motor Company elnök-vezérigazgatója az ünnepségen elmondta:

„A Japánban fejlesztett Super Cub egyértelmű tanúbizonysága a Honda társadalom iránti elkötelezettségének. Szenvedélyünk, hogy kibővítsük az életben rejlő lehetőségeket, s olyan termékeket gyártsunk, amelyek tervezésénél a felhasználó áll a középpontban. A Super Cub e szellemiségben készült, s világszerte óriási a kereslet rá – eddig 100 millió példányt adtunk el belőle. Vállalatunk továbbra is minden igyekezetével azon van, hogy élen járjon a fejlesztésekben, s termékeinek, illetve szolgáltatásainak színvonala messze felülmúlja a vásárlók és a társadalom elvárásait.”

 

A Super Cub modellcsalád történetének főbb állomásai:

1958 - Kezdetét veszi a Super Cub C100 értékesítése. Egyhengeres, négyütemű, léghűtéses, 49 köbcentis, OHV-vezérlésű motorja 4,5 lóerős csúcsteljesítményt adott le.

1959 - Elindul a modell exportja az Egyesült Államokba.

1961 - Az összesített darabszám eléri az egymilliót. Megkezdődik a tengerentúli gyártás. Elsőként Tajvanon, ún. alkarészkészletekből rakják össze a Super Cubot.

1964 - Piacon a Super Cub C65, a modellcsalád első OHC-vezérlésű motorral gyártott tagja.

1966 - Debütál a – szintén OHC-vezérlésű – Super Cub C5.

1967 - Az összesített darabszám eléri az ötmilliót.

1974 - A Super Cub összesített darabszáma eléri a 10 milliót.

1983 - Super Cub 50 Super Custom néven újabb ikon érkezik a kereskedésekbe. A modell 1 liter benzinnel 180 kilométer megtételére képes (30 km/órás sebességnél mért érték).

1988 - Lehull a lepel a Press Cubról.

1992 - A Super Cub összesített darabszáma eléri a 20 milliót.

1997 - Színre lép a jellegzetes Little Cub.

2005 - A Super Cub összesített darabszáma eléri az 50 milliót.

2007 - A Super Cub 50, a Press Cub 50 és a Little Cub is megkapja a Honda PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendezőjét.

2008 - Áprilisban a Super Cub összesített darabszáma eléri a 60 milliót. Pályafutásának ötvenedik évfordulóját ünnepli a modell.

2009 - Megjelenik a Super Cub 110 és a Super Cub 110 Pro.

2013 - Megkezdődik a Cross Cub forgalmazása.

2014 - A Super Cub elsőként kap háromdimenziós védjegy-oltalmat Japánban. Az összesített darabszám eléri a 300 milliót.